Hát hol is kezdjem... Lebetegedtem. És utálom, hogy ilyenkor annyi felesleges időm van és még sem tudom hasznosan eltölteni, mert lustulok és gyógyulok. Most is ahelyett, hogy tanulnék vagy valami, itt ülök a gép előtt és kockulok...

És ami még rosszabb, hogy van időm gondolkodni. Ennek hála újabb lelki mélypontomban egy újabb igazán negatív és depresszív vers született tőlem... De legalább kiírtam magamból.

Lelki állapotom még mindig labilis. De azt jó hírként közölném, hogy pár nappal ezelőtt végre kiborult a mécses és sírtam! Azóta már kétszer. Rájöttem, hogy nem szeretek sírni, de jól esett. Kiadtam magamból vele egy csomó felgyülemlett szarságot. Bumm jeee. Igaz, hogy ami nem öl meg az csak erősít. Tetszik ez a mondás. Egyre jobban.

Hihetetlen, hogy az emberek mennyire nem képesek átlátni a saját problémáikat, de másokét annál inkább. Ebben az egészben a legjobban azt utálom, mikor valaki idióta tanácsokat akar osztogatni, miközben fogalma sincs a dolgok hátteréről, csak azt hiszi, hogy mivel ő kívülálló ő most épp ezt marhára átlátja... hát megmondanám, hogy ez nem mindig van így. Ugyan is az én esetemben, én nem mondok el minden részletet a problémáimmal kapcsolatban, így nem minden tanácsot tudok értékelni, és megfogadni... Ez van. Ami furcsa, hogy mások olyan szinten megtudnak nyílni, ha valakitől segítségre számítanak. Mindig elámulok mennyire különbözőek és még is mennyire hasonlóak az emberek.

Próbálom újra mindennek a jó oldalát nézni és a legtöbbet kihozni mindenből. Most is épp jó kedvem van, azt leszámítva, hogy beteg vagyok.. Egész jó most minden. :)

Annyi mindenről akartam volna írni, de most valahogy nem jut eszembe több dolog... Hát ez van majd a következő bejegyzés alkalmával... :)